Home » Egyéb »

Archívum

Adminisztráció

Tisztelt Szülők!

    Szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy gyermekük iskolás korba lépett! A szeptemberi iskolakezdés minden bizonnyal nagy változást fog hozni mind a gyermek, mind a szülők és nagyszülők, azaz az egész család életében. Ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy az iskola sok-sok új élmény és szellemi öröm forrása lesz az elkövetkező esztendőkben. Az új ismeretek és készségek elsajátítása miatt az első tanév mindig meghatározó jelentőségű. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a gyermekek számára biztosítsuk az új helyzethez és a társas beilleszkedéshez nélkülözhetetlen nyugodt és kiegyensúlyozott környezetet.

Online beiratkozás

2019-ben lehetőségük van április 1-jétől gyermekük beiratkozását online előkészíteni, de ebben az évben még kötelező a szülő személyes megjelenése és a szükséges dokumentumok bemutatása a hivatalos beiratkozási napok valamelyikén.

Amennyiben a KRÉTA rendszerhez már rendelkeznek belépési azonosítóval, akkor lépjenek be, és az e-Ügyintézés/Ügyintézés indítása/Beiratkozás általános iskolába útvonalon végezhetik el az előzetes jelentkezést.

Ha még nincs a KRÉTA rendszeréhez jogosultságuk, akkor új, ideiglenes felhasználóként kell regisztrálniuk a következő oldalon: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap, és az Ügyintézés indítása/Beiratkozás általános iskolába útvonalon tehetik meg ugyanezt.

A részletekről olvashatnak a BEIRATKOZÁS címszóra kattintva.

Várjuk Önöket szeretettel!

Grébelné Kovács Andrea

intézményvezető


Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Galéria

evnyito2 hetkoznapok5 karacsonyi2 tn_DPP_0072 tn_DPP_0251 dpp67 dpp84 dpp168

Facebook

Elérhetőségek

Vácszentlászlói Szent László Általános Iskola
Cím: 2115 Vácszentlászló, Fő utca 2.
Telefon: 06 (28) 570–580
E-mail: vszl.iskola@gmail.com

Intézményvezető: Grébelné Kovács Andrea
Telefon: 06 (28) 570–580, 06-30/242-4656

Helyettes: Mészárosné Maszlag Adrienn
Telefon: 06 (28) 570–580, 06-30/242-5639

Titkár: Tóth Marianna
Telefon: 06 (28) 570–580, 06-30/242-5876

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás