Home » Egyéb » Új program az iskolában!!

Archívum

Adminisztráció

Új program az iskolában!!

 

NEVELJÜK BOLDOGSÁGRA IS A GYEREKEKET!

BOLDOG ISKOLA ÉS BOLDOG ÓVODA PÁLYÁZAT

Egy tudományos módszer, amivel a diákok boldogabbak, kitartóbbak lesznek, eredményeik javulhatnak és a velük való közös munka is könnyebbé válik.

BOLDOGSÁGPROGRAM ISKOLÁNKBAN

(Pedagógiai Programunk kiegészítése)

 

 

    Iskolánk a 2018/19-es tanévben pályázott a Boldog Iskola címre.

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-, oktatási intézmények számára „Boldog Iskola” és „Örökös Boldog Iskola” cím elnyerésére.

 

A Boldogságórák csökkentik a tanulók szorongását, miközben erősíti önbizalmukat. Így nemcsak kiegyensúlyozottabbá válnak a gyerekek, de az iskolában is jobban teljesítenek.

 

     A Boldog Iskola programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban egy optimista hozzáállást kialakítani a diákok körében. Ma már az ELTE PPK által tudományosan is igazolt programot fejlesztettünk ki, mely a pozitív pszichológia módszereire épül, ami mind a diákok, mind a tanárok jól-létével foglalkozik, és ahol lehetőség van a szülőket is bevonni a programba. Nem a tudás terhére dolgoztuk ki a programot, hanem annak kiegészítéseként, ahol az a cél, hogy a hagyományos tudásátadást és az életben szükséges kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk az iskolai oktatásban.

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”

Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Jobb Veled a Világ Boldogságóra Program fővédnöke,
a Boldogságóra könyvek társszerzője,
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta,
a Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa

 

 


Leave a comment

Galéria

hetkoznapok7 esemenyek4 esemenyek10 tanuloinkkeszitettek7 terep2 terep5 dpp7 tn_dpp314

Elérhetőségek

Vácszentlászlói Szent László Általános Iskola
Cím: 2115 Vácszentlászló, Fő utca 2.
Telefon: 06 (28) 570–580
E-mail: igazgato@vacszentlaszlo-sztl.hu

ISKOLAI NYITVA TARTÁS:

HÉTFŐ-PÉNTEK 7-18 ÓRÁIG

Intézményvezető: Grébelné Kovács Andrea
Telefon: 06 (28) 570–580, 06-30/242-4656 igazgato@vacszentlaszlo-sztl.hu

Helyettes: Mészárosné Maszlag Adrienn
Telefon: 06 (28) 570–580, 06-30/242-5639

Titkár: Tóth Tiborné
Telefon: 06 (28) 570–580, 06-30/242-5876 titkarsag@vacszentlaszlo-sztl.hu


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás